Története a messze múltba karol vissza, dr. Baróti Lajos a nem rég elhunyt jószívű történész szerint római település volt. A XIII. században (1257) IV. Béla az Úrhida melletti Fülét az egyháznak ajándékozta, a következő században már önálló plébánia, az 1332-1335-s pápai adószedés alkalmából Imre plébános 55 kis penzát fizetett. 1421-ben a falu a fehérvári káptalané, az 1447-es írásos bizonyíték szerint még pontosabb képet kapunk a fülei birtok tulajdonosáról: Nagy File a fehérvári káptalané, Kis File pedig a káptalan prépostjáé volt. Ugyanezt igazolja a nevezett káptalan hivatalos jegyzéke 1495-ben, majd az 1542. évi birtokösszeírás, mely Nagyfülét a fehérvári káptalanénak mondja. A helység ősi templomáról biztos (architechtonikus) adat nem maradt. Talán ennek maradványai a jelenlegi templom északi oldalán, némi földréteg alatt 4*3 méteres kvadrumokban húzódó alapfalak, melyeket kettő közösfalú cellák, fundamentumait sejtetik. Megemlíthetjük továbbá, hogy a mai egyház sekrestyéjének falába sokáig feliratos kő illeszkedett 1578-s évszámmal, az 1928. évi tatarozáskor a szentély falába építették át.

Török idők története ismeretlen. Bizonyára itt is sokat szenvedett a falu népe, mint mohamedán ellenségtől megszállt falvakban általában. A török idők végén községünkbe vissza szüremkedő magyarság rátalált romos ősi egyházára, de mert a visszajöttek a hitújítás követői voltak, a hajdani katholikus templom is protestans imaházzá lett, s maradt a katholikus visszafoglalásig. Hogy em mikor történt, a ránk maradt okmányokból nehéz felderítenünk. Nagyon eltérően nyilatkoznak.

Az 1778. évi can. visita a restauratiot 1747-re teszi, Lenthy Istvánt, a Fülét birtokló veszprémi káptalan nagyprépostját véli a templom szentelőjének, ki szerinte még 1747-ben benedicálta az egyházat Keresztelő szent János tiszteletére. Az 1799. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv hasonlóan, 1747-re teszi a renovatiot, a megáldást 1749-re. A következő 1805. évi can. visit.-ban, azt olvashatjuk, hogy a fülei templom újraépítését Kiss Pál veszprémi olvasó kanonok vezette 1766 körül, a szentelés pedig 1763-ban Lenthy nagyprépost végezte. Az általában legalaposabban dolgozó 1818. évi egyházlátogatás jegyzőkönyve végül a templom gyökeres restaurációját és bővítését, mely egészen a veszprémi káptalan költségére történt, 1770-re teszi át, megjegyezvén, hogy Füle templomát, már 1749-ben benedikálták. Fentiek sajnos nem vetnek világos fényt templomunk visszafoglalásának, restaurációjának és szentelésének dátumaira, egy azonban kézen fekvő: az említett szent és lelkes újra alapítási akciók a XVIII. sz. közepe táján történtek.

Említettekből most már szorosan folyik a kérdés, ki volt a török után Füle birtokosa, egyben kegyura, kit terhelt elsősorban a templom épületének rendben tartása, s a szükséges restaurációk végzése. A fenti adatok kétség nélkül bizonyítják, Füle kegyura a török után a veszprémi káptalan, mely kezdettől szívesen vállalta a plébániatemplom rendben tartását. A can. visitatiok a XVIII. sz. közepe óta, ha általában szerény és rövid szóval, de újra meg újra megemlékeznek az épületrészek struktúrájáról, a renovációk természetéről és főbb gondjairól. Az 1778. évi egyházlátogatás szerint a fülei egyház terjedelme elég nagy. Sírbolt nincs a templomban, tornya kőből épült, csúcsán kereszttel. Templomunk szerkezete bizonyosan időt álló volt, hiszen még 31 évvel ezelőtt renoválták, bizonyosan lelkiismeretesen, először a török kitakarítása után. Az 1787. évi esperesi látogatás elégült lelkiismeretességgel állapítja is meg: Füle temploma jó anyagból épült, boltozatos, ami bizonyosan az épületszerkezet tartósságát óhajtja hangsúlyozni. Hasonló architektónikus bírálatot olvashatunk az 1799. évi can. visit. Jegyzőkönyvében: hogy a fülei templom újonnan mikor épült, nem bizonyos, mert egykor az acatholisusok oratoriuma volt, azonban a veszprémi káptalan 1747-ben megújította és kibővítette: jó anyagból, nevezetesen téglából és kővel. A templom kegyura, a veszprémi székeskáptalan, mely fenntartási költségeit pontosan teljesíti. Tornyának kőanyagát a can. visit. külön megemlíti, csúcsán ékeskedő keresztet is.

A XIX. sz. elején – 1805 és 1818-ban – készült can. visitek sem feledik templomunk szerkezetének megbízhatóságát kiemelni. A fülei templom szerkezete erős – hangsúlyozza az 1805. évi jegyzőkönyv s elégséges a hívek befogadására, megjegyzi azonban, hogy az épület nedves volta miatt az Eucharisztiát nem szabad sokáig a monstrantiaban őrizni. Az 1818. évi adatok, ha röviden is, az előzőnél mégis kissé behatóbban mutatnak rá a templom épület építészeti minőségére. Templomunk belül boltozatos – olvassuk az egyházlátogatás jegyzőkönyvében – padlóját tégla burkolja, a kapuk a legjobb állapotban vannak, ám az ablakok igénylik a megújhodást ha ugyan a templomtér elbírná a javítást. Kórusa kényelmes. Sajnos a nedves falakat évenként többször is javítani kell. Sekrestye elég tágas, kényelmes, jó volna, ha kívülről is nyílna ajtó reája, főként télen, a kereszteléseknek könnyebb kiszolgáltatását segítendő. – A múlt század dereka táján lefolytatott can. visitatiok bőven igazolták a fülei templom struktúrájának erősségéről eddig megállapítottakat. A restaurációs munkálatok aránylag gyorsan és tisztán orvosolták a hiányokat: br. Bakóczy László 1847. évi egyházlátogatása küszöbén a torony és a templom tetőzetét zsindelyezték újra s kívül-belül kimeszelték a falait. (Az 1868. évi can. visit. is megemlékezik a fenti munkálatokról, sőt új alkotásként számolja el, hogy a torony felső részét átépítették, de azt már csak óhajként említi, hogy renovációt érdemelne a templom belső is.

Szélesebb körű megújhodást csupán a század végén tapasztalhatunk. Ne feledjük azonban, hogy ilyesfajta restaurációra alapjában véve Fülén alig volt szükség, hiszen a kegyúr gondossága, lelkiismeretes gavallériája igyekezett minden hiányról és rongálmányról időben gondoskodni. Ilyen kisebb körű, de lelkiismeretes renoválás volt 1853-ban a templom és sekrestye újra zsindelyezése, 1857-ben az ablakok javítása, majd 1861-ben a toronykereszt megújítása. Ezenkívül felesleges volna itt minden kisebb jelentőségű épület javítási akcióról megemlékeznünk. Összesen három szélesebb körű renovációról óhajtunk még számot adni, melyek mint határvonalak jelzik az újkori fülei restaurátori tevékenységet. Az elsőt Faigl Ferenc plébános, buzgó lelkipásztor lelke ihlette. Steiner Fülöp székesfehérvári püspökhöz 1892. november 24-én felterjesztett jelentése ad képet a végzett munkájáról, mely elsősorban ismét a veszprémi káptalan, mint kegyúr áldozatkészségéből történt. A jóformán egy éven át folyó restaurációnak a főbb építészeti momentumai a következők voltak: a tornyot új ón lemezekkel födték, a templom falait kívülről fehér, belül színes mésszel takarták, a padlózatot pedig új kőtáblákkal. Egészen új ablakot készítettek a toronyra és a templomra. A belső berendezések egyidejű reformjáról később fogunk majd emlékezni, ám a fenti rövid beszámoló is fogalmat nyújt arról az átfogó műről, mely a kegyúr, a lelkipásztor és hívei példás összefogásának volt dicséretes eredménye. – Napjainkban két korszerű restauráció ápolta és szépítette a régi egyszerű, mégis stílusos épületszerkezet értékeit. Az 1939. évi renováció 550 pengőt költött építményünk külsőjére, ugyanakkor a templom belső kifestése 670 pengőbe került. – A világháborúban az így átjavított templom tetőzetének a nagyobb része lezuhant s a boltíve belül megrepedt. A rongálványokat 1953-ban hozták rendbe, főleg a tetőzetét renoválták és palázták, a munkát Penczi Ferenc jószívű székesfehérvári tetőfedő vállalta és végezte 5000 Ft. Költséggel.

Nem hallgathatjuk el a fenti restaurációs megmozdulások áldásos következményeinek okos mérlegelést sem. Csodálatosan tevékeny, imádságos s templomépítő vágy serkent fel a hívek lelkében, főként a nagyobb filiákon, így történt ez Füle leányegyházában, Csajág pusztán is, jóllehet ez már 1863 óta filiája volt Fülének. Az első azonban, ki itt hangot adott a templom építés kívánságának, Bezőky József fülei admisztrátor volt, 1896. október 1-én gyűjtési engedélyt kért Steiner Fülöp dr. megyéspüspöktől Csajágon felállítandó, a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére szentelendő kápolna alapítására. A püspök közvetlen válaszát nem őrizték meg az egyházmegyei levéltár aktái, de Bezőky plébánosnak Prohászka Ottokár püspökhöz intézett 1910. július 27-én kelt felterjesztéséből kitűni, hogy a csajági hívek kérése még sem hangzott el hiába, hisz az építéshez szükséges 4000 koronából már eddigre 1090 korona gyűlt össze. Hogy a kápolna alapítását az új főpásztor is életre valónak találta, élénken bizonyítja, miszerint 1910. augusztus 10-én azt kéri Zichy János kultuszminisztertől, utalja ki államsegélyként a fenti 4000 koronát, s ha azt utólag megkapja a már eddig összegyűjtött összeg az építendő templom berendezését alkalmasan fogja biztosítani. – Sajnos forrásadataink a következő időkben megint felette hiányosak. Csúcs plébánosnak 1922. június 27-én a püspökhöz intézett felterjesztéséből azonban kitűnik, hogy azonidőtájt nem állt önálló kápolna Csajágon, sőt az ottani szerény katholikus ház is erősen romladozott. A plébános épp ennek rendbetételét végrehajtandó, azt kéri a főpásztortól, hogy a házzal szemben elterülő ?506 l? területet eladhassa s árából rendbe hozhassa az említett katholikus házat. Ígéri, hogy a jövőben netán építendő kápolnára elégséges területet biztosítana a hitközségi ház udvara és kertje. A buzgó lelkű nagy főpásztor az első szóra megadta rá az engedelmet. 1925-ben már áll a kis szentély, az iskolával összekötött oratórium, a kultuszminiszter fenti év február 25-én 1970000 koronát utalt ki rá, Csúcs parochus pedig március 28-án örömmel jelenti, hogy Csajágra tervezett szükségkápolnának oltára is elkészült. Ami költéség még szükséges volt, a hívek imádsága és könyörgésére, az ismét a vallás és közoktatás minisztériumnak a pénztárából került elő 1929-ben, mely a csajági iskolakápolna építésének utóköltségeire november 11-én 4975 pengőt adományozott.

Amit pedig láttunk, tapasztaltunk, általában ugyanazt bizonyítja ősi magyar faluink az újkori tanyavilág. A magyar ember psychéjének régi, erős, szép vonása Isten templomának hűséges szeretete. Otthonunk és büszkeségünk: templomunk. Minél mélyebbre ás a magyar archeológia, annál inkább megbizonyosodunk, hogy a mi fajtánk sohase élhetett szentély nélkül. Mikor annyi szenvedés után megszabadultunk a templomainkat romba döntő töröktől, már a josephinizmus első termékei közül sem hiányozhatott a nem ép remek művű, de a népnek vallásos világát kifejező „bemegyek szent templomodba, Uram, szent oltárodhoz” kezdetű vallomás sem. – Mély meghatottsággal szemléltük a legutóbbi világháborúban is azt a föláldozó hősiességet, mellyel népünk és lelkipásztorai templomait védte, s a háború után javította, bővítette. Modern templomaink építése pedig mindmáig városaink, falvaink s tanyáink legkedveltebb s legáldozatosabb vallásos akciója. Lelkünket tagadnánk meg, ha régi szent programunkat kiejtenők kezeinkből.

Fajtánk templomos szeretetét kiáltóan bizonyítja falusi egyházainknak egyetemes szépsége, formás stílusos építészete. Nem gondolunk itt remekművekre, de általában bár egyszerű, ám belül otthonos hangulatú, kívül-belül tiszteletre intő, s a falu képébe nyugodtan belesimuló építményekre. Térjünk most már vissza szerény egyházművészeti elmélkedéseinkből a mi kedves egyházunkhoz, hogy építőművészeti csínját, berendezésének és liturgikus felszerelésének kiválóbbjait megismerjük. Ezzel lesz teljes a kép, melyet a mi öreg, de számunkra sohasem megöregedő templomunk tár elénk.

Bajos volna arra rávilágítani, ki volt a fülei ősi templom tervező építőmestere. Még az első, kiváltságos fehérvári káptalan építette-e, vagy a veszprémi székeskáptalan? Nagyon valószínű, hogy a török időkből maradt alapfalakat a veszprémi káptalan emelte meg. Különösen a torony építési erővonalai vallanak korai eredetre, melyeket azután a barokk építészek hoztak egy stílusba a később épült templomtesttel. Régi szokás szerint a templom körül terült el egy temető, hiszen a templom északi és keleti oldalán egyre-másra embercsontok tünedeznek elő a föld mélyéből. Ez is a templom ősi eredetét bizonyítja. Templomunk építési anyaga, főként a torony általában kő. Bizonyos, akik dolgoztak vele, értették az ahhoz szükséges bánásmódot a provinciális barokk stíl lelkét, nyelvét.

Ha csak egy pillantást vetünk a fülei templom alaprajzára, örömmel állapítjuk meg, bár a XVIII. századbeli templomaink sorában épült, de akkor tetszetős barokk stílusban, gondos lelkiismeretességgel és stílérzékkel. Hajója három megnyújtott kör alakú boltozat alatt áll; az ugyancsak boltozatos szentély méreteit kissé kiszélesítették, ami liturgikus szempontból máig dicsérendő. Bár nagyobb volna a hajó szélessége, a férőhelyek, de az esztétika szempontjából is! Templomépületünk pontos méreteit itt adjuk. A templom külső hosszúsága, a toronnyal együtt: 30.20 m; szélessége: 8.50 m; magassága a tetővel együtt kb.: 11.31 m. Belső méretek: hosszúság: 24.45 m torony nélkül; szélessége: 6.53 m; magassága: 7.20 m. Padlás belső magassága: 4.1 m. – Ide iktatjuk külön a torony külső méreteit, szélessége elől: 4.8 m; oldalt: 4.7 m; magassága: kb.: 22.5 m. – Kitűnik a fenti adatokból, hogy az időközi restaurációk nem nyúltak mindig kíméletesen a templomépület dicséretes arányihoz, ám mai méretszámaik sem éppen rosszak, ajánlatos volna a templom belső magasítása. Feltűnő a torony kupájának a múlt század végén (1892) kialakított négyszögletes formája, mely inkább román, mint barokk képet mutat. A templom belső harmóniáját pompásan élénkítik az értékes stukkók, a hajó négy boltívén belül négy változatban húzódnak végig. A pilaszterek fejezetei is gonddal készültek.                     

A legutóbbi renovációs munkálat 1959-ben méltón zárta a fülei templom belső kifestése, Balogh Gyula székesfehérvári iparművész gondos és stílusos műve, jórészt Bukovits Imre esperes plébános buzgóságának szép terméke. A terveket az Országos Műemléki Felügyelőség vizsgálta át és a székesfehérvári egyházmegyei hatóságunk hagyta jóvá a fenti évben. A munkálatok során elsőben a régi faldekorációt marták le a falakról, al fresko technikával festett figurális festmények bukkantak elő az addig egytónusú dekoráció alól, sajnos, meglehetősen megrongált állapotban, ám itt-ott gyönyörű formákat mutatva. Az oltár mögött közvetlenül, a zárófalon egy nagy portalának csavaros oszlopai tövében egy-egy angyal teljes alakja került elő. A szent leckei oldalfalon ugyancsak a szentélyben: Keresztelő szent János halálát, vele szemben, az evangéliumi oldalon pedig ugyanez szent születését ábrázolta a hajdani művész. A többi freskó dekorációs jellegű volt; a diadalíven a hajó felöli részen, a középtájon látható két kis puttó fej különösen bájos alkotás. A kivitelező művész nevét, sajna, nem ismerjük, a freskók rokokó jellegűek; körülbelül József császár idejében készültek, Hogy azután mikor kerültek a későbbi sima festés alá, nem tudjuk kikutatni. Az 1959. évi belső falfestés óta azonban nagy gyönyörűségére szolgálnak a templomot látogatóknak, bizonyítják, hogy kegyúr, és a hívek régtől mély szeretettel ápolták a reájuk bízott istenházát. Ezt igazolja az utolsó festői díszítés is, mely szépen és sikeresen alkalmazkodott a templom csinos, változatos, egyben nyugodt hangulatához. A falsíkot s boltozatokat szürkés-drapp színezi, a pilléreket, az ívek belső felét s az ablakmélyedéseket erőteljes fehér, az egyszerű de jól profilozott pillérfőket és stukkókat pedig a világító fehér szín. A pillérfőknek arany vonalai szerencsésen határolják körül s gazdagítják templomunknak egyszerű, de művészi architektúráját.

Amily gonddal és szeretettel ápolta és restaurálta Füle kegyura Füle templomának külső-belső architektúráját, éppoly sőt fokozott papi kötelességérzettel viselte egyházunk belső berendezésével és liturgikus felszerelésével járó költségeket és kötelezettségeit. Tartsunk szemlét az egyes berendezési tárgyak körül, rövid históriájuk bőven igazolj a mondottakat. Első szavunk Isten házának szívét, az oltárt illeti. Az 1778. évi püspöki látogatás szerint a protestánsoktól visszavett templom megáldása 1747-ben történt, valószínűleg akkor volt a templom oltárának a megáldása is. Feljegyzi a fenti egyházlátogatás jegyzőkönyve, hogy a templom titulusát az uraság megváltoztatta a vicarius generalis jóváhagyásával, az oltár védőszentje is Keresztelő szent János lett. Az öröklámpa az Oltáriszentsége előtt –„id vehementer dolendum est”. Olvassuk az egyházlátogatás jegyzőkönyvében – nem ég, amit a templom szegénysége okozhatott. Ennyi összes képünk a fülei templom első oltáráról. Az 1781- évi esperesi visit sem ír többet az oltárról: „tiszta s egyetlen” a templomban, ellenben az öröklámpa akkor sem égett. 1799-ben valamivel többet jegyeztek fel a az oltárról: fel van szerelve, oltárkövében szent Prudentius Venerandus és Tranquilla ereklyéi foglaltattak, az öröklámpát azonban a szegénység miatt állandóan nem égethetik.

Az 1805. évi can. visit. – tudjuk már a fentiekből – a templom megáldását az 1766. esztendőre tolja ki, ezzel kapcsolatban említi az oltár megáldását is. Egyébként mit sem szól az oltárról, legfeljebb annyit, hogy az öröklámpát csak vasár- és ünnepnapokon gyújtják fel. – A püspöklátogatási jegyzőkönyvek közt Fülén is az 1818. évi can. visit. nyújtja a legbővebb felvilágosítást. Templomunk oltárát – mondja a püspöklátogatási jegyzőkönyv – Keresztelő szent János tiszteletére állították. Kereszt díszíti, terítők takarják, lépcsőzete fából készült. A keresztet Nyesol János premontrei plébános és esperes áldotta meg. Az oltár asztalát fából építették, az oltárkőben rejlő szent ereklyéket a jegyzőkönyv az 1799. évi jegyzőkönyvben említettekkel azonosnak véli. Oltárunk arányai jók, a mensat elől antipendium takarja. Rajta nyolc fából faragott szépművű és két ónból készült oltárgyertyatartó áll, továbbá canontáblák és oltárvánkosok. A tabernákulum éjjel-nappal csukott volt, sőt szabályosan zsúfolt. A monstrancián és ciboriumon kívűl itt őrizték a viaticum pixist zsákocskájával együtt, továbbá egy szent kereszt particulát thecajában. Érthető, hogy a látogatást végző főpásztor megjegyezte, hogy az oltárszekrényben semmi mást, csak a monstranciát és cibóriumot őrizhetik az Eucharisztiával. Öröklámpa volt ugyan a templomban, ám a templom bevétele szegényes lévén, azt kizárólag a vasár- és ünnepnapi istentisztelet alatt égették.

A XIX. században lezajlott elég gyakori, bár kisebb mérvű architektonikus restaurációk alkalmat szolgáltattak a berendezési tárgyak renoválására is. Új főoltárkép készült a régi helyett, ez is a védőszentet, Keresztelő szent Jánost ábrázolta, Külley János címzetes püspök, veszprémi nagyprépost ajándéka volt. Sajnos a kép születésének a dátumát nem ismerjük, éppúgy szentelésének idejét sem jegyezték fel. Az 1891-92. évi belső templomrenoválás alakalmából a kegyúr jóságából, fényes kiállítású tabernákulum készült a főoltárra, fehér selyemmel bélelve. Mellette négy fából faragott gyertyatartó állt az oltáron. Ezek jelenleg a mellékoltárra kerültek át, helyükbe Csúcs István fülei plébános, később protonotárius kanonok, hat darab réz gyertyatartóval díszítette fel a főoltárt. A Faigl-féle renováció gondoskodott még az öröklámpásról és három canontábláról is. Ünnepien szép az új oltárkép, melyet az 1891- évi templomrenoválása alkalmából Vogrovics Antal veszprémi kanonok saját költségén körülbelül 440 forintért festetett a régi, jóval kisebb terjedelmű oltárkép helyébe. Az új festményt Jakoby Károly neves magyar festőművész alkotása, amit a képnek alsó bal sarkán rejtőző jelzés bizonyít: „Nobilis Vogronic Antonius Abbas-Canonicus Vespremiensis fieri curabat stilo Carolo Jakoby pictoris 1876.” Művészi képünk 1891. május 16-tól függ az oltár felett, a régi 150-160 cm méretű oltárkép helyén, annak kétszeres terjedelmében (320-350 cm), védvén az alatta levő bevakolatlan falrészlet szárazságát, de főként az új festmény épségét a nagyrészt kőből épített nedves levegőjű templomban. A kitűnő művészettel festett misztikus hangulatú kép egészsége, mely a régihez hasonlóan Krisztusnak keresztelkedését a Jordánban vizében ábrázolja, még így is komoly aggodalmunk tárgya. Oltárképünket a jelenlegi gondos lelkipásztor 50 Pengő értékben az egyházközség gyűjtötte pénzen renováltatta Elefanti Imrével. Ugyanakkor 1937 nyarán ugyancsak a fenti jótevők 70 Pengő költséggel a kép keretét is megújították. Jakoby értékes képének behatóbb renoválása azonban így sem halasztható sokáig. Benne a magyar festőművészet értékes alkotását vesztenénk el. Az 1847. évi püspöki egyházlátogatás mellékoltárt is talált a templomban. A templom déli oldalán, a szószékkel szemben állt, tehát közel a szentélyhez ez a 70-80 cm. Méretű szent Anna című képpel díszített oltárka. Széles keret zárja, a kép valószínű egyik veszprémi kanonok ajándéka volt, mint a főoltárkép, az is olajfestmény, de a főoltár képnél jóval öregebb és megviseltebb. A fenti egyházlátogatás szerint oltárkövében szent Vince és Vigilatus ereklyéi foglaltatnak. A portatilót Sárkány György plébános kérésére Pál Mátyás székesfehérvári püspök consecrálta, az oltárkőre ragasztott papírlapon olvasható felírás szerint 1828. szeptember 16-án. Jelenleg az oltár a templom ajtajával szemben áll az evangéliumi oldalon. A későbbi históriai források hallgatnak az oltárkáról. A szerény műérzékkel épített barokk stílusú oltároknál jóval tökéletesebb alkotás templomunk szószéke. Falon függ az evangéliumi oldalon, a hajó elején. Alsó hullámosan kidomborodó erkélyes barokk kosarának méretei, arányai, ajtaján finom művészettel kifaragott symbolumképe az építményt felül koronázó kerek födél a lenyugodott magyar barokk komoly, finom alkotása. Valószínű, valamelyik műszerető és imádságos lelkű veszprémi kanonok ajándéka volt. Már az 1778, majd az 1799. évi can. visitek említik, az 1805. évi kiemeli a szószék eleganciáját, 1815-ben renoválták, 1868-ban pedig ismét sürgették a szép szószék rendbetételét. Utoljára a múlt század végén újult meg, talán ép a templomrestaurálást könnyek közt sürgető Feigl Ferenc plébános levelének panaszaira.

A templom padjai jóval szerényebb műérzékkel készültek. Először az 1781. évi esperesi visit említi a padokat, az 1847. évi can. visit. óhajtandónak véli renoválásukat, a feljegyzések szerint végre a múlt század végén újulnak meg ezek is bizonyosan Feigl siralmas hangulatú levelének a hatására. Feigl nyolc tölgyfa padnak javítását és 17 soros fenyő pad kicserélését kérte. A gyóntatószéket már az első székesfehérvári püspöki látogatás számon tartja 1778-ban. Létezéséről az 1781. évi esperesi látogatás is beszámol, majd az 1799. évi can. visit. 1818-ban az anyagát is feljegyzik: keményfából készült. Az 1868. évi főpásztori látogatás kettő gyóntatószéket jegyezett fel a berendezési tárgyak listájára, ami a jó hívők lelkiismeretes erkölcsi hitéletére vall, hiszen a székesfehérvári püspök utasító levele sürgette a gyóntatószék megkettőzését.

Templomunk keresztelőkútjával elsőben az 1799. évi can. visit. jegyzőkönyvében találkozunk. Rézből készült az 1805. évi can. visit. jegyzőkönyve szerint és kőlábon áll. Ugyanezen baptisterium forrása a fülei hitéletnek 1818-ban és 1868-ban is, sőt talán mindmáig. A plébánosnak 1939. évi templomtörténeti jelentése a mai kutat így írja le: A templom keresztkútja ízléses alkotás „kőből készült, tartója négyszögletű állványon nyugszik. A tartóban vörösréz tartály pihen ugyancsak vörösrézből készült zárható tetővel. Bizonyára a kegyúr ajándéka ez is.”

A fülei templom orgonái változatos élettartalmúak voltak. Az első székesfehérvári 1778. évi püspöki látogatás idején új volt az orgona, Srubanovits Zsigmond, első székesfehérvári nagyprépost, volt veszprémi kanonok költségén állították, az 1781. évi esperesi visitatio is jó állapotban találta. 1818-ban a templom felszerelésére is kiterjedő püspöki visit bár dicséré a kórus kényelmességét, megemlíti, hogy az orgona hat változatú, ám megjegyzi, hogy a templom nedves, az orgonát sokszor kell javítani.

A Historia domus feljegyzése, mely szerint 1819-ben Horváth János veszprémi kanonok orgonát csináltatott a fülei templomnak, valószínűleg egyik ilyen általános restaurátiora vonatkozik. Új renovatio 1854-ben történt, 150 forint költséggel. Ebből 50 forintot a templompénztár, 80 forintot a kegyúr káptalan, 10 forintot a plébános vállalt, a hívek 10 forinttal támogatták a munkát. Írásos forrásaink a század végéig nem említik az orgonát, gonddal ápolta ellenben az 1891-1892. évi széleskörű templom renovatio a hangszerünk belsőjét, külsőjét is festették és aranyozták. 1915 táján szétszedték a régi hangszert, egyes darabjait a Csajág filiára tervezett szükségkápolna oltárába építették át. Megindult ellenben  a gyűjtés az új orgonára: 549 50 korona gyűlt össze, kamatokból 126 12 korona, az olvasótársulat ajándéka 121 korona volt, Kuliffai Andrásné 1 koronát, Fuksz Józsefné 2 koronát adtak, összesen 799 62 koronát. Ebből 229 koronáért Stowasser János budapesti hangszergyárostól harmóniumot vettek, a többi pénz a háború folyamán értékét vesztette. – A második világháború előtt közvetlenül mégis sikerült a fülei templomhoz méltó orgonára szert tenniük. Polgárdi ugyanis templomának bővítése után új, nagyobb orgonát igényelt s gavalléros nagylelkűséggel olcsó pénzen 1500 pengőért hajlandó volt régi, ám jó állapotú orgonájával hajdani anyaegyházát örvendeztetni, 1943-ban.

Magyar templomaink legnépszerűbb felszerelési tárgyai közé tartoznak a harangok. A barokktól kezdve a jelenig, megszakítás nélkül folyt a fülei templomnak megfelelő harangokkal való ellátása s régi harangjainak állandó restaurálása. Első harangjai veszprémi egyházmegyés származásúak voltak, már az 1778. évi can. visit. szól róluk, jóllehet nem voltak cosecrálva. A legnagyobbat, mely Keresztelő szent János tiszteletére készült, 7 cent súlyúnak mondja az említett egyházlátogatási okmány. A cent súlyú középsőnek Nepomuki szent János volt a védőszentje. A másfél cent súlyú legkisebb fülei harangot feszület díszítette, ezt Horváth Pál veszprémi kanonok csináltatta 1775-ben. – Az 1781. évi esperesi canonica visitatio harang adatai alig térnek el az előzőektől. Súlyuk az utóbbi egyházlátogatási okmány szerint 6 cent, 3 cent, és 150 libr. Volt. – Az 1799. évi can. visites harangadatok is nagyjából megegyeznek az 1788. éviekkel, csupán a Keresztelő szent János–harang  súlya csökkent le 4 centre. Ám mert a többi harang súlya is csökkent némileg, feltételezhetjük, hogy a fülei harangokat a XVIII. század végén újraöntötték. Ezt bizonyítja a harangok új megáldása is, melyet –a veszprémi püspökség akkor üres lévén, – Kornis gróf győri suffraganusa vállalta 1776-ban.

Az 1805. évi harangjegyzékben is a régi harangok neveivel találkozunk, de sajnos súlybecslésük nehezen találkozik előző századbeli súlybecslésükkel. Az utóbbi egyházlátogatási okmány szerint a fülei harangokat Horváth Pál veszprémi kanonok készítette Budán, ám a harangok még nem benefikáltattak. Súlyjegyzékük a következő: Keresztelő szent János harang 3 mázsánál súlyosabb volt, Nepumoki szent János harang cca. 2 mázsát nyomott, a szent Szűz harang pedig 1 mázsa nehéz volt. – Az 1818. évi can. visit megint új súlyszámokkal dolgozik. Legnagyobb, mintegy 8 mázsányi harangját mondja Keresztelő szent János tiszteletére készültnek, a középső harang védőjéül Nepomuki szent Jánost nevezi meg, ez 4 mázsa súlyúnak írja az utóbbi can. visit. A kereszttel díszített Szűz Mária harang súlyát pedig 152 fontban állapítja meg az általában pontos, megbízható püspöklátogatási okmány. Ez a három harang, kettő nagyobb, egy kisebb (lélekharang) hűséggel szolgálta a fülei templomot a múlt század közepétől az első világháborúig. A kettő nagyobbat 1916-ban katonai célra rekvirálták. És pedig az első nagyot az utóbbi év augusztusában, 423 kg súlyban; 189 kg súlyú testvérét pedig 1917 novemberében. Az elrekvirált harangokra vonatkozó egyik feljegyzés a következőket tartalmazza: „Pro Ecclesia Füleiensi sumptibus Rssmi. Domini Pauli Horváth V.C. Wespremiensis Custodis et canonici comprata 1775. Johann Brünner goss mich in Ofer.” – A második feljegyzés így szól: „Szent István Király – Ker. Sz. János. Újra öntetett a Tekintetes és Főtisztelendő Veszprémi Káptalan és a fülei hívek adakozásából. Dicsérjétek az Urat! Öntötte Slozer Sándor, Veszprém, 1862.” – Fentiek szerint az első világháború után tehát csak a lélekharang maradt meg, de ezt is újra öntötték és pedig azért, hogy a két újonnan vett, s 1926. június 27-én megáldott haranggal egybehangzó legyen. A két új harangot a hívek áldozatkészsége és Csúcs István plébános dicséretes buzgósága adományozta Fülének. Összköltségük 4897.84 Pengő volt. – Századunk produkálta harangok súlya 1926. június 27-én a következő: a nagy harang (Keresztelő Szent Jánosé): 357 kg, középső (Szent Imréé): 186 kg volt, végül a kis harang (Szent Józsefé) 103 kg; mindenesetre az utóbbi volt a lélekharang. A harangok Slezák László budapesti harangöntőnél készültek, megáldásukat Csúcs István plébános, szentszéki bíró végezte. Templomunk nevezetesebb berendezési tárgyai közt említjük végül a szentsírt, a kórus alatt. Oltárszerű szép építmény fából, valószínűleg a múlt század utolsó évtizedéből. Bezőky József esperes plébános beszerzése volt talán. – A sekrestye késői és kényelmetlen építmény, hathatósan ajánljuk mielőbbi átépítését.

Sajnos a fülei templom szobrai, képei sem érik el azon egyházművészeti mértéket, mely történeti felsorolásukat okadatolhatná. Szűz Mária és Szent József szobrait a szentélyben állították fel, Paduai Szent Antalét és Lisseői Szent Terézét a hajóban. Valamennyit a hívek gyűjtéséből vásárolták még a múlt század elején. A lourdesi szent Szűz szobra is a hívek máriás tiszteletét hirdeti 1965-ből. Jézus Szent Szíve szobor 1895 óta díszíti a templomot. Paduai szent Antal szobrának adataiból csak annyi maradt ránk, hogy gyűjtés eredménye volt 1901-ben. Kis szent Teréz szobrát ifj. Szíjártó Károly fővárosi tanár 1914 nyarán ajándékozta a templomnak. A fekete színnyomatú keresztúti csinos képeket ízléses keretben Svéda Jánosné, sándorkapusztai gazda felesége szerezte a templom részére 1926-ban. – Itt említjük meg a szent képekkel díszített templomi lobogók közül a régebbieket, melyekről a Historia Domus 1843-ban megemlékezik. Egyiket szent István király, másikat szent Imre herceg, harmadikat szent Vendel, a negyediket szent Flórián képe ékesítette.

A gyorsan egymásután következő püspöki egyházlátogatások minden plébánián számot krtek a plébánia templomok liturgikus felszereléséről. Kettő típusos jegyzéket óhajtunk itt bemutatni a füleiekből, egyiket az egyházmegye alapításának évéből, másokat a múlt század közepéről. A fölszerelés gondját mindkét esetben, úgy 1778-ban, mint 1847-ben az illetékes uradalom, a veszprémi érsekség káptalana viselte. – Az első jegyzék a következő tárgyakról szól: réz monstrancia ezüstözve, ugyanilyen cibórium; aranyozott kelyhei közül egyik ezüst, a másik réz; különböző színű casula: 7; alba: 2; vállkendő: 3; corporale: 4; purificatorium: 6; oltárterítő: 5; kéztörlő: 2; superpallicium: 2; thuribalum noviculaval; réz pixis a szent folyadékoknak; cingulum 2; biretum; missale és gyászmisekönyv; rituale: 2; aranyozott gyertyatartó fából: 4; ugyanez piros színben: 6; fehér színben: 2; rézedény szentelt víznek; csengő: 4; zászló: 3; nagy feszület fából és kis Jézus szobor. – Az 1847. évi liturgikus felszerelési jegyzék kapcsán főként a réginek gyarapodására óhajtunk rámutatni. Fa gyertyatartó volt régen 8, most 12; fehér selyem casula arany szövetű; veres selyem arany szövetű; öv volt 2, most 4; velum volt 3, most 4; zászló volt 6, most 7; ón gyertyatartó 2; háromágú gyertyatartó Tekintélyes gyarapodást mutatott fel a fehérnemű anyag, egészében ide iktatjuk tehát; volt alba: 7; humarale: 6; karing: 5; oltárabrosz: 5; corporale: 14; purificatorium: 11; rochatum, felső oltárterítő: 8; alsó oltárterítő: 2; vesperale: 3.

Amily világosan bizonyítják a fenti jegyzékek a fülei kegyuraság, de egyúttal községünk katolikus híveinek hűségét, áldozatkészségét, hitét, szeretetét Egyházunkhoz, ép oly hálatelt szívvel, tiszteletteljes lélekkel igazolja plébániánk historia domusa a fülei mai hívek ragaszkodását is egyházközségükhöz és kedves templomukhoz. Nem kell messze visszakarolnunk történelmünkben. Csak néhány újkori példát fogok felsorakoztatni, ezek is eléggé igazolják, hogy katolikus voltunk tegnap, maradunk holnap és akarunk maradni mindörökké.

Kopogtassunk csak a közelmúlt ablakán, hála Istennek, ugyanazon hit, hála és hűség termékenyíti a tegnapot a mát, mint amilyen őseinket igazította. Emlékezzünk csak vissza a budapesti központi oltáregylet és a székesfehérvári oltáregylet jó szívére, mely sok szép egyházi paramentummal tette díszessé gyermekéveink vasárnapjait. Áldjuk Hosszú Márton veszprémi apátkanonok ajándékozó kedvét, szívét, mely egy századdal ezelőtt oly örömmel öltöztette fel virágos, aranyos szegélyű egyházi ruhába a fülei plébánost (1853). Imádkozzunk Bokrossy Miklós családjáért, hiszen az ő családjának az adománya volt templomunk szép csillárja (1896). Emlegetjük szeretettel Kránitz Kálmán segéd püspök és a régi híveknek jótékonyságait, mellyel ők a templomunk edényeit gyarapították. Templomba jövet meg-megállunk az ajtó szenteltvíztartójánál, mely hajdanta a székesfehérvári Prohászka templomból került ide, közénk. Megköszönjük jelenlegi lelkipásztorunknak azt a szép barokk ezüst misekelyhet, melyet az ő imádságos lelke, ügyessége mentett meg számunkra. Végül megcsókoljuk a Szentkereszt ereklyét, mely 1785-től kezdve templomunk drága holmija… Íme, néhány újkori rövid történeti tény, de gondolom, ezek is bőven kielégítik szívünket és lelkünket, s ép oly, fiúi szeretettel ragaszkodunk az ősi templomhoz, hol megkereszteltek bennünket s ahová imádkozni járunk, mint ahogyan azt apáink, anyáink tették. Szeressük Atyánk házát, maradjunk szóval-tettel templomos fajtánknak méltó örökösei.

Visszatekintünk a kedves-drága múltra és jelenre, ide iktatjuk zárópecsétül az Országos Műemléki Felügyelőségnek 1959-ben kiadott hivatalos műemlék jegyzékéből a fülei templomról foglaltakat: „Római katolikus templom, homlokzat előtti támpilléres toronnyal. Oltárkép Jakoby Károly: Krisztus keresztelése. A szentélyen kívül 1798-as évszám. Négyboltszakasos, stukkódíszes hajó 1749-ből.” – Maradjon e ház békében mindvégig Isten háza, a krisztusi kegyelmek forrása s magyar műemléki múltunk egyik értékes öröksége!

Források

1.      Csánki Dezső dr.: Magyarország Történelmi Földrajza III. Bp. 1897. 328. l.

2.      Genthon István: Magyarország Művészeti Emlékei I. Dunántúl. Bp. 1959. 102. l.

3.      Károly János: Fejér Vármegye Története IV. Székesfehérvár, 147. l.

4.      Kuthy István: Harminc év távlatából Kézirat, 1957. (Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum)

5.      Monumenta Romana Episcopatus Vespremiensis IV. Budapest, 1896-1897

6.      Religio 1853. február 1. 14. szám

Can. visit. 1778. (Székesfehérvári Egyházmegyei Levéltár)

Can. visit. V. Arch. D.1781. (Székesfehérvári Egyházmegyei Levéltár)

Can. visit. 1799. (Székesfehérvári Egyházmegyei Levéltár)

Can. visit. 1805, 1818, 1847, 1868. (Székesfehérvári Egyházmegyei Levéltár)

Plébános bő forrása templomtörténeti jelentése 1939-ből (Székesfehérvári Egyházmegyei Levéltár)

Akták a székesfehérvári püspökség levéltárának Füléről szóló faxiculusaiból: 391/1828, 440/1854, 2152/1892, 1646/1893, 1994/1896, 2117/1896, 1644/1896, 1490/1910, 1038/1922, 1058/1923, 332/1925, 366/1925, 481/1925, 2928/1929, 2346/1942, 2434/1943

A tartalom védett!